dec.30.péntek
2011 december 30. | Szerző: andrea8 |
Írok,írok,írok most……….
Rég írtam magamról, nem tudom van-e valaki akit érdekel, nem baj ha nem. Kiírni magamból mindent.Visszaolvastam magam, hajaj az már nagyon a múlt. Kezdem ott, hogy nyáron egy régi osztálytársam keresett meg az egyik közösségin, szóval leveleztünk, ő most külföldön él és nagyon oda van értem, állítólag ez régen is így volt, ja persze, na mindegy ment a szöveg, majd benyögi valamikor decemberbe jön haza és ha meglát becsomagol a bőröndbe és visz.Na mondom neki ehhez nekem is lesz pár szavam, de erre nem lesz alkalmam, mert kedves barátunk se szó-se beszéd lelépett, azóta se hallottam felőle, hozzáteszem hál’istennek.
Közben randiztam egy régi ismerős pasival, sajnos eléggé beleszédültem, nem kellett volna, Z egy jéghegy, olyan falak vannak körülötte,párszor bevertem a fejemet. Több szót ez most nem érdemel.
Z után nem akartam pasit látni, ápolgattam a lelkemet, elég hosszan nyúztuk egymást, megszenvedtem rendesen. Aztán mégis úgy döntöttem regisztrálok egy közösségi társkeresőjén. Igazából nem kerestem senkit, engem viszont annál többen kerestek, volt napi 20-30 érdeklődő is. Talán két nap után egy délelőtt jött egy üzenetem egy pasitól, hogy ma a városunkban van, ráérek-e egy kicsit. Visszaírtam, hogy hát ilyet én nem szoktam csinálni, de ráérek, találkozhatunk. Nagy nehezen egyeztettünk, találkoztunk beültünk egy kávézóba, olyan zavarbaejtően tudott rám nézni, 20 percet tudtunk beszélni, mennie kellett, még ugye munka közben van. A kávézó előtt kapok két puszit és elnézést kér a rövid találkozóért, megígéri kárpótolni fog. Ja persze, gondolom, olyan mint a többi pasi. Mindegy, igazából Z után most teljesen lazán akarom venni a dolgokat. Csak semmi görcs, akarat. Lazán. Na ez annyira nem én vagyok, de azért megpróbálom. Még a teljes nevét se tudom. B másnap délelőtt dob egy sms-t, rövid: csók a városunkból. Na neeee, szélesre szalad a vigyor a számon. Írom neki, hogy valami kárpótlást ígért, vad sms-ezésbe kezdtünk. Ma ráér írja egy óra múlva nálunk lesz, még felhív hova jöjjön. Délután jön Ő. A pasi. Beülök a kocsijába, leautókázunk a partra, nem akar beszélni, csak csókolni.Hosszan. Hevesen egymásnak esünk, vagy egy órát csókolózunk, faljuk egymást. Nem akar, de mennie kell, vissza Pestre.Csókkal válunk el. Fél óra múlva sms-t kapok tőle.Vigyorgok. Végre. Olyan régóta. Jön ez a pasi és kihozza belőlem a vadmacskát………folyt.köv
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

Szia! Hát meglátogattalak 🙂 Tetszik, amikről írsz, sok mindenben hasonlítunk, és amikor arról beszélsz, min kéne változtatni és hogyan lenne jó, kicsit úgy érzem, mintha magamat látnám… És hát igen, a pasik… Akiket imádni és gyűlölni tudunk, és legalább ennyire ők is. Erről szól az életünk, már kezdek rájönni… 🙂
Szia!Köszi, hogy megnéztél! Igen a pasik, erről szól az életünk, de szerintem ez így van jól, nélkülük unalmas lenne, igaz?:)