dec. 17. péntek

2010 december 16. | Szerző: |

 Régen nem írtam már, talán itt az ideje. Élem a kétlaki kis életemet. Nem egyszerű. Már most elég belőle, utálom, hogy jövök-megyek mindig ugyanúgy.Olvastam a horoszkópomat a jövő évre gyökeres változást és egy igazi stabil párkapcsolatot írt. Horoszkóp ide-oda igenis bízom a változásban, érzem is, hogy valami végre fog történni ami kimozdít ebből a mostani helyzetből. Tegnap újabb elutasítást kaptam állás ügyben, lehangolt, még jó, hogy itt volt a tesóm, mostanában sokat voltunk együtt, sok szabadnapja volt és most kivette ezeket, úgyhogy napokig mászkáltunk mindenfelé, vagy náluk voltam napközben én diót törtem, ő meg sütött, jó volt.

Múlt pénteken a zöldségesben vásároltunk amikor befutott a kávézós pasi haverja, teljesen meglepődtem, láttam ő is erre azt mondja helló csajok de régen láttalak így együtt benneteket. Mi vaaaaan??? Én meg teljesen lebénulva álltam, nyáron is jól esett volna ha mondasz valamit. Leblokkoltam nem tudtam semmit mondani, csak mosolyogtam. Pedig én mindenkivel jól eldumálok, de vannak pasik főleg akik bejönnek, rögtön elcsendesedem és zavarban vagyok. Azon kattogott az agyam, hogy nem igaz,véletlenek, véletlenek ebből áll az életem. Tesóm is mondta, hogy te ezt a véletlent, ha mi együtt vagyunk mindig összefutunk a kávézós pasival, a tesóm a kabala figurám:)))tudom,tudom a pasi tabu, de azóta is párszor összeakadtunk, sajnos nekem még mindig fontos valamiért, nem tudom mi ez az érzés, de van és erről nem tehetek. Ez van. Milyen hülyeség ez, igaz? Nekem ilyen pasi kell, akit ha meglátok jókedvem lesz, mosolygok, szárnyalok stb. Sokféle gondolat kavarog bennem, most csak ennyi…………..

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Nézettség

  • Blog nézettsége: 3400

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!