csak úgy
2010 augusztus 18. | Szerző: andrea8 |
Vagyok ahogy vagyok. Néha szárnyalok, néha vánszorgok. De azért még vagyok. Élek, lélegzem, gondolkodom. Tegnap felhívott a tesóm délután, totál nyűgi volt és mondja, hogy úgy enne egy kis dinnyét, ilyenkor már nem olyan jó, a zöldségesem szabadságon, így kénytelen voltam máshova menni. Dög nehéz volt, alig bírtam hazacipelni, az utcába érve láttam a futár kocsit tudtam nekem hozza a megrendelt könyvet, siettem a százkilós dinnyével, aki látott biztos jót röhögött. De sikerült időben a házhoz érni:) Este elmentünk a tesómmal vásárolni, megbeszéltük az aktuális ügyeket. Kiderült a pasija pénteken festi ki a konyhát, így csütörtökön ki kell pakolnia mindent, aztán mi húzunk el pénteken, tehát jó lesz az kis kikapcsolódás neki, meg addig sincs ott a felfordulásba:)
Nekem az aug.20. már a nyár végét jelenti és ettől totál kész vagyok. Nem akaroooom. Repül az idő és én félek, hogy mennem kell. Az ismerősöm azt mondta te menekülsz, mondom te meg a saját érzelmi életedet old meg ,jó! Könnyű annak beszélni, aki nem csinálta ezt végig. Nem élte meg azokat a dolgokat, nem tudhatja. Nem menekülök senkihez. Egészséges vágyam van az iránt, hogy párt találjak, ennyi. Emberek, akik ezt mondják nekem szerintem már két hét után belehalnának abba amit én már eddig végigcsináltam egy jó ideje, minden nagyképűség nélkül mondom ezt.
De süt a nap és csak azért is mosolygok, na jó meg néha bosszankodom kicsit, de azért alapvetően még örülök a nyárnak! Carpe diem!:))))

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: