…

2010 május 23. | Szerző: andrea8 |

 Hallottam a sporthírekben, hogy a magyar vizipolo csapat kikkel fog játszani az augusztusi eb-n, hát nem kis küzdelem várható és akkor eszembe jutott, hogy kivel is fogom megnézni a meccseket, régebben mindíg Apával néztük együtt jókat káromkodtunk, örültünk, hú de jó volt.Milyen nehéz is, ha eltűnik az ember életéből a legfőbb szövetségese, mi már úgy voltunk, hogy egymásra néztünk aztán tudtuk mi van, vagy vannak olyan mondások amiket sűrűn használtunk, de azt más nem érti.Olyanokat nevetni azóta se tudtam, mint vele, ő egy különleges figura volt, nem állítom, hogy szent volt,de sokat jelent nekem.Tudom mással kell ezután hasonló dolgokat tenni,viccelni,élni, de ez a kapcsolat más, nem helyettesíthető, pedig mindenki el akarja velem hitetni az ellenkezőjét. De engem nem tudnak befolyásolni.Kellett egy kis idő amíg elrendeztem magamban a dolgokat teljesen tudatosan, olvastam a gyász pszichológiáról, elengedésről stb.Beszéltem pár emberrel erről, bár az emberek ilyenről nem szívesen hallanak pedig nem is tudják, hogy a gyászoló számára a legfontosabb, hogy kibeszéljen magából mindent. Ezért amikor keresztanyám / apa húga / azt mondta nekem”ezt mindenkinek magában kell lerendezni” azt hittem, hogy a falnak megyek. Hogy tud ilyet mondani egy ember aki több mint 27 éve ismer vagyis nem ismer sohasem ismert igazán. Bár ő egy érzéketlen, szeretet nélküli ember, jó pár hónapja teljesen megromlott a kapcsolatunk , vele semmit nem lehet megbeszélni, semmihez nem tud hozzászólni teljesen apa ellentéte nem is tudom, hogyan lehetnek testvérek bár ők sem voltak igazán jóban.Ugye egyedül él, sosem volt férjnél, kapcsolatban sem élt, gyerekei nincsenek csak engem akar röghöz kötni, de engem nem tud.Én nem fogok olyan életet élni, mint ő.Én teljesen más személyiség vagyok.

Na mára elég ahogy egy ismerősöm nemrég mondta önsajnálatból szerintem ez nem önsajnálat hanem a szomorú valóság.