újra péntek
2010 június 11. | Szerző: andrea8
Nem szeretem a hétvégéket mióta egyedül élek, mert olyan lassan és szótlanul telik el. Mindenki megy sétálni, csókolózni a partra és kiszabadulnak a kisgyerekesek a boldog” kiccsalád” és az orrom alá dörgölik látod nekünk összejött. Én meg baromira félek eltelik a nyár pasi nélkül. Remélem nem hangzik nagyképűen, ha azt mondom, hogy 27 keserves év után már megérdemelnék egy kis jót, nincs nagy igényem vagy mégis?A múltkor úgy belém ivódott egy hiperben/ vidéken/ anyuka elég terebélyesen, kisgyerek, apukával ecsetelgették, hogy most szivattyút kell venni.Ordítani tudnék most is hatalmasat, de nem akarom megijeszteni a melósokat úh. inkább nem.Én nem ilyen életet akarok, a pasimmal kiállításokra, előadásokra, színházba, moziba, kávézókba akarok járni.Csak úgy leugrani a Balatonra sétálni,úszni.Olyat akarok akinek ízlése,intelligenciája,személyisége van, akire fel lehet nézni és inni a szavait.Félreértés ne essék nem pénzről beszélek, hanem igényességről, sok programot lehet szervezni kis pénzből is, a lényeg a tevékenységen van.Na és Ő olyan……………….volt…………..lehetett volna.
Na nem őrlődöm vagyis dehogynem, csak nem itt a blogon.
megőrülök
2010 június 10. | Szerző: andrea8
Esküszöm megőrülök!
Ha valakinek valami eszébe jut arról amit leírok kérem keressen meg.
Adva van az a hülye közösségi portál.Januárban van a szülinapom és azon a napon / véletlenek nincsenek és ez a történet bővelkedik véletlenekben/ egy pasi ír nekem egy üzenetet hogy milyen véletlen ő is abból a városból való ahol én lakom.Ő Pesten él csak a szülei itt, szóval röviden őrült levélváltás egyre jobban bejön a pasi és végre jó kedvű leszek tőle kezdi visszaadni a hitem alig várom a leveleket amik néha elmaradnak, de ha én írok azért válaszol.Felveti hétvégén hazajön igyunk meg egy kávét.Fellegekben járok.Találkozunk bár ez sem volt egyszerű mert bár ő mondta egész héten ezt beszéltük hétvégén mégse képes kibökni, hogy akkor mikor is.Végül én kérdezek rá úh. ok.Találkozás.Feszült vagyok ő laza nagyon bejön úgyérzem ,mint zsák a foltját mert nagyon hasonlítunk.Hazavisz elköszönünk de semmit nem beszélünk meg.Eltelik 3 nap mire ír egy e-mailt hogy reméli nem azért ez a nagy csend mert olyan borzasztó volt?Én meg repkedem és visszaírok, hogy egyáltalán nem sőt..aztán telik múlik az idő és utoljára azt írja, amint utoléri magát a munkában jelentkezik/betegszabi után/ Eltelt majd 2 hónap azóta én írtam neki e-mailt nem válaszolt most kiírta az adatlapjára” boldog vagyok”.Biztos összejött valakivel én meg eszem a kefét bakker miatta, mert nem képes azt írni, hogy nem akar tőlem semmit.Miért kell valakit hitegetni, ahelyett hogy megmondaná amit gondol, kevésbé fájna.Ezt sohasem fogom megérteni.De most iszom valamit és sírni fogok, mert nem akarom még elhinni.Bár ugye nem is tudjuk mi az igazság.Csak kombinálok itt össze-vissza.Szar ez az egész.
Újabb nap….
2010 június 10. | Szerző: andrea8
Na, olvasok másokat is itt a blogon és meg kell mondjam az én életem milyen ingerszegény máséhoz képest.Ez jutott.A szomszédban munkások dolgoznak és jót röhögök néha, á jó fejek talán ők az utolsó normális munkásemberek, bár azért látom a nyálcsorgatást, de szépen köszönnek és ennyi.Bár meg sem lepődöm amikor nyitom a kaput és ott áll két fickó, bár ehhez az egészhez hozzátartozik hogy én nem itt lakom csak itt lógók a világhálón. Ja és még el kéne küldenem az önéletrajzomat a közigre. meg persze takarítás, mosás de remélem ma végre végzek a nagyobb melóval, mert már baromira unooooom. Ismét nem tudok aludni, tegnap is valamikor éjfélkor sikerült álomba szenderülni és álmodom, sokat, mindíg.Valamelyik nap mesélem a tesómnak az álmomat és nagy hévvel magyarázom, hogy átvitt értelmük van, mert a tudatalatti dolgozik ám rendesen stb.Erre este felhív, hogy nézzem már meg az álomszótárban amit ő álmodott.Tudtam, hogy jól tudok érvelni.Ja és még valami, hogy aztán ma elég legyen a spirituális dolgokból, ülünk a szobában valamelyik este a tesómmal beszélünk valamiért / megérzés/ felnézek a plafonra és ott van ilyen kis szivárvány csík beszélek tovább de csak oda nézek mondom a tesómnak te látod mire ő igen látja, de honnan jön mikor egy szem napfény ilyenkor nem süt már oda és semmilyen cucc nincs amire rávetülhetne.Egyébként a néprajz tanárom mondta, hogy ha az ilyen kör alakú az nagy szerencsét jelent.Szóval körbe néztünk nem lehet sehogy, aztán eltűnt.Jó ez nem nagy dolog csupán érdekes. Engem meg minden érdekel.
Takarítási projekt
2010 június 8. | Szerző: andrea8
Szóval tegnap már jól kifárasztottam magamat ablakpucolás, függöny mosás, vasalás, porszívózás, kert gazolás húúh ez van amikor egyedül maradsz egy hatalmas házban és ha utálod a rendetlenséget, mert kicsit rendmániás vagyok vagyis lehet, hogy ez nem mánia, csak szeretem, ha körülöttem rendben van minden. De vajon pasi és munkaügyben miért nem megy így? Szóval a projekt ma is folytatódik, sajnos van még pár ablak. De úgy tűnik kemény csaj vagyok, mert még este Kosztolányit olvasgattam, nagyon kedvelem a verseit.Bár még nem végeztem Háy könyvével az baromi jó csak elég hosszú , ezzel csak azt akartam, hogy üzenem vkinek, hogy mennyire sokoldalú vagyok.
Mosoly
2010 június 7. | Szerző: andrea8
Na ma talán jól indul ez a nap! Szóval süt a nap, vonulok az utcán egy baromi jó pasi köszön rám aztán nemsokára szintén összefutunk hatalmas mosoly, köszi, köszi olyan jó pozitív visszajelzéseket kapni. Kis önbizalom tuning és most üzenek azoknak akiknek nem kellek:” bekaphattyák”.
Na jó megyek, szóval ezen a héten be kéne pótolnom a tavasszal elmaradt takarítási hadjáratot, szeretek takarítani sok emberrel ellentétben, de azért kell hozzá hangulat is. Mostanában ebből hiány volt nálam, így kissé lemaradtam, de majd talán most. A kertem is sikít már, hogy végre vele is foglalkozzak.
Na akkor kezdjük, bár ma inkább csak flörtölnék………………….
Másnap
2010 június 6. | Szerző: andrea8
Na jó azért kicsit túlzás, de több kör lecsúszott tegnap este, jól éreztük magunkat, jó mindíg találkozni velük, mert nagyon sokáig voltunk iskolatársak és jó kis közösség volt, bár már csak páran maradtunk akik szívesen találkoznak. Szóval hívott egy férfi ismerősöm este, beszélgettünk mondtam neki kár erőltetnie nálam a közhelyeket, mint úgyis rendbe jön minden és hasonlók, mert nekem ezzel nem igazán segít.aztán csináltam egy hülyeséget félrenyomtam egy sms-t tizenegykor Neki. Már ennek úgyis annyi, nem jelentkezik és nem akar tőlem semmit, én meg úgy vágyom rá…………….megmagyarázhatatlan érzések Vele kapcsolatban, nemcsak vonzódás olyan, hogy tevagyazakitalegjobban…
Süt a nap!
2010 június 5. | Szerző: andrea8
Nos ma reggel nehéz felkelés után elmentem vásárolni, amit nagyon utálok szombaton, mert tömeeeg van. Tegnap este befutott az sms, hogy ma este találkozzon a régi sulis csapat, hurrá nem leszek otthon végre szombat este, bár az én lakóhelyemen a szórakozási lehetőségek nekem nem túl megfelelők, de a lényeg a társaság. Bár még nem tudjuk hova megyünk, azért biztos jó lesz. Szóval még hajmosás, meg öltözködés, meg etc. De talán végre jó az idő és ez talán sok embert jobb kedvre derít, én nem tudom, de valahogy minden könnyebben megy, ha jó idő van, könnyebben nekiállok mindennek kár, hogy Mo.-n kevés a napsütéses órák száma az utóbbi időben. Szorgalmazom a receptre történő felírását!!!!!
…
2010 június 4. | Szerző: andrea8
Na ma is korán kelés, a kávét csak félig ittam ki, mindegy rohanás az okmányirodába, ügyintézés sorban állok majd tíz férfi között egyszem nőként szorongatom a rendszámtáblákat, de jó. Meglepően gördülékenyen megy minden, én már jól felkészült vagyok, viszek minden papírt engem ne érjen váratlanul egy kérdés se. Szóval végeztem, újabb pipa kerül a listára hála az égnek. Szóval ballagok az utcán szembe jön egy “címlaplány” szűk farmer, tűsarkú stb. marha magabiztos istenem hogy én ezt, hogy utálom aztán látom ám a pasik majd elesnek úgy néznek utána, pár hím még rá is dudál, hogy nyomatékot adjon tetszésének. Én meg gondolkodom magamban, hát fiúk ha ez kell nektek.Én meg kardigánban dacolok a széllel, na jó nem tudom miért akadok ki ettől, végtére nem panaszkodhatom a 48 kilómmal, kicsit több mint 27 évemmel, bár szépnek azért nem tartom magam, bár jó páran utánam is megfordulnak, sőt…..de ilyen nőkkel szemben mindíg szürke kisegérnek tartom magam.
Nem hiszem el, hogy engem csak ilyen béna férfiak találnak meg. Úgy látszik ezt vonzom be. Egy közösségi portálon majdnem mindennap jön a “szeretnék veled megismerkedni” üzenetek de sajnos egyik sem az aki…….Én csak Téged!
Csak vannak pasik akik nem tudják azt elképzelni, hogy egy nőben mennyi női szerep van egyszerre és én ha vkit szeretek akkor más ki van zárva, sajnos én ilyen hülye p..csa vagyok, engem más fából faragtak. Nem is értem, én ezt a gondolkodásmódot bár pasikat megérteni na nem kis mutatvány.
Ja és hogy a feszültséget levezessük este vásárolgatni megyünk, mert hát kell ez a női léleknek, hogy picit jobb legyen………………………………

nincs semmi
2010 június 14. | Szerző: andrea8
Na eltelt ez a hétvége is szinte eseménytelenül. Vagyis elkezdtem levelezgetni egy pasival, de csak úgy nyugisan. Majd meglátjuk. Szombat hajnalig beszélgettem a régi ismerősömmel vagyis én dumáltam ő hallgatott. Aztán este sörözés csak úgy lazán.
Az alvás még mindíg nem megy, de nem akarok semmilyen gyógyszert beszedni.Inkább kínlódom.
Ma reggel újra rám köszönt az a múltkori rejtélyes idegen, bár ma nem voltam túl vigyorgós hangulatba azért jól esett. Ilyen eseménytelen életet basszus.
Oldal ajánlása emailben
X